Módosult a Biztonságos Munkakörülmények, Feltételek című dokumentum
Tájékoztatjuk tisztelt partnereinket, hogy a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. 2020.06.22-én új, a járványügyi készültséghez kapcsolódó alapvető higiéniás előírások betartásáról szóló utasítást adott ki, ezért a vonatkozó utasítások kivonata – a Biztonságos munkakörülmények, feltételek összefoglalás című dokumentum – is egyszerűsödött. A dokumentum ezen a helyen>> érhető el.
A vasúti vizsgákat úgy kell szervezni és lebonyolítani, hogy a járványügyi készültséghez kapcsolódó alapvető higiéniás előírások maradéktalanul betartásra kerüljenek a vizsgáztatásban érintett összes résztvevő biztonságának és egészségének megóvása érdekében. A vizsgák lebonyolításához a fenti dokumentum elfogadása és alkalmazása, valamint az erről szóló, a vizsgát bejelentő képző/regisztrált szervezetnek a Vasúti Vizsgaközpont / Vasúti Vizsgaszervezési Osztályhoz benyújtott nyilatkozata szükséges. Nyilatkozat hiányában a vizsga nem tartható meg, a vizsgabejelentés elutasításra kerül.
A tárgyban korábban leadott általános nyilatkozatokat – az előírások egyszerűsítése okán – továbbra is érvényesnek tekintjük.
KÖKÉNY: A közlekedési vizsgáztatás elektronikus jövője - projektbemutató Székesfehérváron
Címke:
2025. január 15-én Székesfehérváron, a Fejér Vármegyei Vizsgaszervezési és Utánképzési Osztályon...
Hogyan készüljünk fel a hóval és jéggel borított utakra? - Tippek és tanácsok
Címke:
A téli hónapok beköszöntével a közlekedők számára számos új kihívás adódik, hiszen a havazás, fagyás és jegesedés jelentősen befolyásolja az utak állapotát és a vezetési körülményeket. A...
Márciusban kerülhet a kormány elé az új KRESZ
Címke: ÉKM,
2025-ben kerül a Kormány elé az új KRESZ, de a közlekedési szabályok mellett figyelmet kell fordítani azok betartatására is. Lázár János, építési és közlekedési miniszter Közlekedésinfó címmel tartott sajtótájékoztatót. Március végére elkészül az új KRESZ tervezete, amelyet...