Ügyfeleink fegyelmezetten követték a 2020-ban bevezetett higiéniás szabályokat

2021. február 19. péntek

A Vizsgaközpont tavaly a tavaszi leállástól eltekintve a járványügyi korlátozások mellett is biztosította a közlekedési vizsgáztatás és a kapcsolódó ügyfélszolgálati ügyintézés zavartalanságát.

A 2020 elején berobbant világjárvány elleni védekezés komoly kihívás elé állította a közfeladatokat ellátó szervezeteket is. A közlekedési vizsgáztatás zavartalanságának biztosítása érdekében a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpontnak is át kellett szerveznie működését, valamint ki kellett dolgoznia azokat a szabályokat, amelyeket betartva feladatai végrehajtása közben is óvni tudja munkavállalói és ügyfelei egészségét. Ennek azért volt különös jelentősége, mert a társaság és ezen belül a Közúti Vizsgáztatási Igazgatóság tevékenysége szinte minden területen igényli a személyes megjelenést az ügyfelek részéről.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a járvány eszkalálódása miatt 2020. március 19-i hatállyal függesztette fel a társaság tevékenységét. A május közepi teljes újraindulásig a Vizsgaközpont szüneteltette a személyes ügyfélforgalmat, ezalatt csak telefonos és elektronikus ügyintézési csatornákat tartott fent. Ebben az időszakban az autósiskolák képviselői és a leendő vizsgázók elsősorban a közlekedési vizsgáztatással kapcsolatban meghozott járványügyi rendelkezések és intézkedések iránt érdeklődtek. Gyakoriak voltak a határidő módosításokkal és az elmaradt vizsgák pótlását érintő megkeresések is.

2020 májusának közepén fokozott higiéniás szabályok és intézkedések bevezetése mellett indulhatott meg a személyes ügyfélforgalom a társaság közel 30 ügyfélszolgálatán és kirendeltségén. Az ügyfelek kizárólag maszkban és az egymás közötti távolságot betartva léphettek be az ügyféltérbe. Ahol nem volt fizikai elválasztás az ügyfél és az ügyintéző között, ott a pultokat védőplexivel szerelték fel, így az ügyintézési folyamat is biztonságosabbá vált.

Szigorú szabályok léptek életbe a vizsgaesemények és utánképzések lebonyolítására vonatkozóan is. Ezek korlátozták a résztvevők maximális létszámát, minimalizálták a személyes érintkezések számát, előírták a védőfelszerelések kötelező használatát, valamint a fertőtlenítés módjára és gyakoriságára is kiterjedtek.

Az újraindulást követő hetekben a kiesett két hónap alatt elmaradt vizsgák miatt az átlagnál intenzívebb ügyfélforgalom és vizsgáztatás volt tapasztalható. A Vizsgaközpont ebben az időszakban növelt kapacitással szolgálta ki az ügyféligényeket, hétvégi és kora esti időpontokat biztosítva bonyolította le a nagyszámú közlekedési vizsgákat. Ennek köszönhetően a várakozási idő nem emelkedett a járvány előtti időszakhoz képest: a vizsgázók a jelentkezést követően a leginkább terhelt időszakokban is jellemzően 2 hétre kaptak időpontot. 2020-ban a hétvégi és a kora esti vizsgák száma meghaladta a 18 ezret.

Az ügyfelek a felsorolt intézkedéseket és szabályokat türelemmel, megértéssel fogadták. Az újraindulás valamennyi helyszínen fennakadások nélkül zajlott, a vizsgákon résztvevők fegyelmezetten követték a biztonsági előírásokat. Elmondható, hogy a Vizsgaközpont a járványhelyzetben is képes volt megteremteni és fenntartani a biztonságos közlekedési vizsgáztatás feltételeit.

A szigorú higiéniás szabályok természetesen jelenleg is érvényben vannak. A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot. A fennakadások elkerülése érdekében az ügyfelek a klasszikus munkaidőtől eltérő időpontokban is lehetőséget kapnak vizsgájuk letételére. Fontos kiemelni, hogy a számítógépes elméleti vizsgatermekben a járvány terjedésének megakadályozása érdekében a mostani időszakban is korlátozva van az egyszerre vizsgázó személyek száma.

BIZTONSÁGOS ÉS STRESSZMENTES KÖZLEKEDÉS AZ ÜNNEPI IDŐSZAKBAN: TIPPEK ÉS TANÁCSOK

Címke:

A karácsonyi időszak varázslatos hangulata mellett sajnos gyakran együtt jár a megnövekedett közlekedési forgalom, amely dugókat, hosszabb várakozási időket és stresszes helyzeteket eredményezhetnek az...

ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLTEK KIEMELKEDŐ MUNKATÁRSAINK

Címke:

Idén először rendezte meg a Vizsgaközpont a díjátadóval egybekötött évzáró ünnepségét. A rendezvényen részt vettek az Építési és Közlekedési Minisztérium, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet képviselői, valamint a Vizsgaközpont vezetői és azok a munkatársak,...

PÁLYÁZAT: JÁRMŰVEZETŐI VESZÉLYHELYZETEK GYAKORLÁSÁRA ALKALMAS SZIMULÁTOR TÍPUS AKKREDITÁLÁSA

Címke: KÖZÚT,

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek...

DECEMBERI NYITVATARTÁS

Címke:

Tekintettel az év végi áthelyezett ünnepnapokra, a Vizsgaközpont december 6-án, 7-én, illetve 13-án és 14-én a megszokottól eltérő nyitvatartási rend szerint várja ügyfeleit és szakmai partnereit. A vármegyei és fővárosi közúti ügyfélszolgálatok pontos nyitvatartási rendje IDE...