KRESZ vizsga régen és ma

2021. május 27. csütörtök

Hogyan érdemes  felkészülni erre a megmérettetésre? Mi a különbség a hagyományos tantermi és az elmúlt időszakban elterjedt e-learning képzésforma között? Mik az előnyök és a hátrányok? A Vizsgaközpont szakértőjének jó tanácsai tanulóknak és KRESZ vizsgára készülőknek.

D. Tóth Kriszta mesélte egyszer: „Mindig szerettem hamarabb odaérni. Kicsit megszokni a helyet, megfigyelni az embereket, beszívni a környezetet, átvenni a hangulatot, mire megjön az, akit várok.

Jó pár évvel ezelőtt hasonló gondolatokkal a fejemben készültem a KRESZ tanfolyamra: időben elindultam, toll és jegyzetfüzet nálam, magas pulzus – így léptem be a terembe, ahol az oktató már várt minket. A terem felszereltsége egyszerű volt: tábla, kréta és oktatótablók a falakon. Nem tegnap volt, ez igaz, de megvolt a varázsa. Pár bevezető gondolat után előkerültek a füzetek, a tollak, rendeződött a vérnyomás és fejest ugrottunk a szabályok-paragrafusok sűrűjébe. Jól felépített, logikailag követhető előadást hallhattunk, és a felmerülő kérdésekre azonnal választ kaptunk. 

Igen, jó volt ott, akkor. Azóta nagyot változott a világ. Sokszor a huszonnégy óra beosztása komoly gondot okoz, a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás„ bontás a mai világban szinte betarthatatlan. A digitalizáció adta lehetőségek tárháza elérte az oktatást is: a kötött, kötelező tantermi képzéssel szemben teret kapott az otthoni tanulás iránti igény, és „az akkor tanulok, amikor időm van rá” gondolata. A mai modern világban az e-learning képzés lehetősége kellő szabadságot ad a fiataloknak arra, hogy valóban akkor tanuljanak, amikor nekik jó. Nem kell betáblázni a KRESZ tanfolyam minimum hét alkalmas képzését, nem köti őket sem a tér, sem az idő.

Ez a képzésforma azonban – pont a kötetlensége miatt – csak azoknak való, akiket nem kell noszogatni, akik tudják, hogy tanulás nélkül nem fog menni. Amíg a tantermi képzésnél a felkészült oktató fenn tudta tartani a figyelmet a sokszor száraznak tűnő szabályok erdejében, addig a távoktatásban a tanulónak saját magukat kell „trenírozni”, figyelmüket a tananyagra irányítani. Ugyanakkor persze megvan a lehetősége, hogy bármikor abbahagyható, szünetet akkor tarthat, amikor akar, akkor folytatja, amikor lehetősége van rá, vagy amikor kedve tartja. Ezt a tantermi képzésnél nem lehet megtenni: ha tetszik, ha nem, menni kell, figyelni kell, nincs olyan, hogy most nincs kedvem. Az e-learning képzés mellett szól továbbá az is, hogy az autósiskola konzultációs lehetőséget biztosít a tanulók részére, a felmerülő kérdéseket KRESZ oktató segítségével át lehet beszélni, a kétes forgalmi szituációk elemzésére is lehetőség nyílik, így a tananyag megértése könnyebbé válhat. Nagy előnye a tankönyv helyett is használható oktatóanyagnak, hogy több képet, több videót tartalmaz, továbbá az is, hogy ellenőrző kérdésekkel folyamatosan kontrollálható, milyen mértékben sikerült a tananyagot elsajátítani. Tehát még menet közben kiderül, ha valami nem jól rögzült a tanulás során. Akik szeretik a személyes jelenlétet, igénylik a szóbeli magyarázatot, azoknak a tantermi képzés mellett az e-learning tananyag kiváló „tankönyv” lehet.

A kétféle képzés közötti választást mindenkinek magának – egyéni szempontok figyelembe vétele mellett – kell meghoznia. Bármelyik képzési formát választjuk is, egy biztos: a KRESZ-t meg kell tanulni. Sokan csak a kérdésekre „gyúrnak”, egy szempont lebeg a szemük előtt, az, hogy a vizsga sikerüljön. Ez persze fontos, hiszen volán mögé csak sikeres KRESZ vizsga után ülhetnek. Azonban sokan elfelejtik, hogy az életben a kereszteződéshez közeledve nem elég tudni, hogy a teszten „b” válasz volt a helyes – ott és akkor a másodperc tört része alatt kell észlelni, mérlegelni, dönteni és cselekedni. Olyan ez, mint az építkezés: jó házat csak biztos alapokra lehet építeni. A szabályok ismerete, értelmezése, az összefüggések megértése elengedhetetlen feltétele annak, hogy a vezetési óra valóban gyakorlati képzést jelentsen, és ne az elmélet újratanulásáról szóljon.

Örök szabály: Ön dönt, iszik vagy vezet! Ez a képzési formára is igaz: Ön dönt: tantermi képzés vagy e-learning. A választás joga az Öné, de a tanulást se így, se úgy nem ússza meg az ember! Ha kellő tudással ül be a tanulóautóba, akkor nem csak az oktató, hanem saját életét is megkönnyíti, a vezetési órákat hatékonyabbá teszi, és így a vezetés valóban élvezetes lesz.

Mert vezetni jó!

BIZTONSÁGOS ÉS STRESSZMENTES KÖZLEKEDÉS AZ ÜNNEPI IDŐSZAKBAN: TIPPEK ÉS TANÁCSOK

Címke:

A karácsonyi időszak varázslatos hangulata mellett sajnos gyakran együtt jár a megnövekedett közlekedési forgalom, amely dugókat, hosszabb várakozási időket és stresszes helyzeteket eredményezhetnek az...

ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLTEK KIEMELKEDŐ MUNKATÁRSAINK

Címke:

Idén először rendezte meg a Vizsgaközpont a díjátadóval egybekötött évzáró ünnepségét. A rendezvényen részt vettek az Építési és Közlekedési Minisztérium, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet képviselői, valamint a Vizsgaközpont vezetői és azok a munkatársak,...

PÁLYÁZAT: JÁRMŰVEZETŐI VESZÉLYHELYZETEK GYAKORLÁSÁRA ALKALMAS SZIMULÁTOR TÍPUS AKKREDITÁLÁSA

Címke: KÖZÚT,

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek...

DECEMBERI NYITVATARTÁS

Címke:

Tekintettel az év végi áthelyezett ünnepnapokra, a Vizsgaközpont december 6-án, 7-én, illetve 13-án és 14-én a megszokottól eltérő nyitvatartási rend szerint várja ügyfeleit és szakmai partnereit. A vármegyei és fővárosi közúti ügyfélszolgálatok pontos nyitvatartási rendje IDE...