ITM: fél évvel hosszabbodnak meg a jogosítványszerzéssel kapcsolatos határidők
Senkit nem érhet hátrány a közlekedési vizsgák tavaszi felfüggesztése miatt, miután az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) módosítja a közlekedési képzéssel, vizsgáztatással összefüggő jogszabályi határidőket.
A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban 2020. március 19-től mintegy két hónapon át szüneteltek a közlekedési vizsgák. Így az érintett szolgáltatók, személyek nem tudták megszerezni, megújíttatni, meghosszabbíttatni a közlekedési bizonyítványokat és engedélyeket. A vizsgák május második felében a korlátozások fokozatos enyhítéséhez igazodva előbb vidéken, majd Budapesten és Pest megyében is újraindultak. Az elmúlt időszakban országszerte összesen mintegy 30 ezren vettek részt valamilyen vizsgaeseményen, a többség “B” kategóriás jogosítvány megszerzésére törekszik. A helyszíneken elővigyázatosságból csak korlátozott számban jelenhetnek meg a vizsgázók, ennek ellenére a veszélyhelyzet előtti időszakhoz képest nem nőtt a jelentkezést követő várakozási idő.
Az átmeneti felfüggesztés következtében például a közúti járművezetők esetében is előfordulhat, hogy egyes tanulók a képzés-vizsgáztatás területén jogszabályban rögzített határidőket nem tudják tartani, így akár a teljes képzés megismétlésére kényszerülhetnének. A forgalmi vizsga elmaradása akár féléves időveszteséggel, a képzési és vizsgadíjak újbóli befizetése több százezer forintos kiadással is járhatna. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ennek elkerülése érdekében rendezte a képzéssel, vizsgáztatással összefüggő határidőket a közúti, vasúti és vízi közlekedésben is.
A rendeletmódosításnak köszönhetően a vizsgák szüneteltetése miatt önhibáján kívül senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe, senkit nem terhelhet indokolatlan többletköltség és időráfordítás. A legtöbbeket érintő változás, hogy a közúti járművezető-képzési határidők, ha azok a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követő 15 napon belül járnak le, a veszélyhelyzet megszűnését követő 180. napig meghosszabbodnak.
BIZTONSÁGOS ÉS STRESSZMENTES KÖZLEKEDÉS AZ ÜNNEPI IDŐSZAKBAN: TIPPEK ÉS TANÁCSOK
Címke:
A karácsonyi időszak varázslatos hangulata mellett sajnos gyakran együtt jár a megnövekedett közlekedési forgalom, amely dugókat, hosszabb várakozási időket és stresszes helyzeteket eredményezhetnek az...
ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLTEK KIEMELKEDŐ MUNKATÁRSAINK
Címke:
Idén először rendezte meg a Vizsgaközpont a díjátadóval egybekötött évzáró ünnepségét. A rendezvényen részt vettek az Építési és Közlekedési Minisztérium, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet képviselői, valamint a Vizsgaközpont vezetői és azok a munkatársak,...
PÁLYÁZAT: JÁRMŰVEZETŐI VESZÉLYHELYZETEK GYAKORLÁSÁRA ALKALMAS SZIMULÁTOR TÍPUS AKKREDITÁLÁSA
Címke: KÖZÚT,
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek...
DECEMBERI NYITVATARTÁS
Címke:
Tekintettel az év végi áthelyezett ünnepnapokra, a Vizsgaközpont december 6-án, 7-én, illetve 13-án és 14-én a megszokottól eltérő nyitvatartási rend szerint várja ügyfeleit és szakmai partnereit. A vármegyei és fővárosi közúti ügyfélszolgálatok pontos nyitvatartási rendje IDE...