Hogyan közlekedjünk vasúti átjáróban?
Naponta jelennek meg híradások súlyos közúti balesetekről, köztük sajnos a vasúti átjáróban történtekről is. Cikkünkben az átkelésre vonatkozó szabályokkal és a helyes közlekedési magatartással foglalkozunk.
A korábbi öt év stagnáló esetszámához képest 2021-ben duplájára emelkedett a vasúti átjáróban történt balesetek száma. A tavaly regisztrált 86 esetből 17 volt halálos kimenetelű, míg 15 járt súlyos sérülésekkel, emellett sokan szenvedtek könnyű sérüléseket is, az anyagi kár pedig meghaladta az egymilliárd forintot. 2022-ben májusig már 39 baleset történt, ezek során 17-en vesztették életüket, annyian, mint tavaly összességében.
A statisztikákat elemezve gyakorlatilag mindegyik baleset emberi mulasztásra, helytelen magatartásra, szabályszegésre vezethető vissza. Érdekes, hogy a kezdők mellett a tapasztalt, rutinosnak mondott vezetők (kamionosok, autóbuszvezetők) sem kivételek.
A vasúti átjáróban való közlekedés viszonylag egyszerű, egyértelmű szabályok vonatkoznak rá, a járművezetőknek ritkán kell mérlegelni, általában csak az adott helyzetet kell felismerni, és az arra vonatkozó szabályt alkalmazni.
Az alábbiakban áttekintjük a vasúti átjárók fajtáit.
Biztosítás nélküli vasúti átjáró Ezzel találkozhatunk a legritkábban. Kis forgalmú, gyakran nem szilárd burkolatú utakon előforduló átjáró típus. Előjelző táblája a „Sorompó nélküli vasúti átjáró”, amelynek társaságában „Állj elsőbbségadás kötelező” tábla is előfordulhat. Érdekesség, hogy ennél az átjáró típusnál kell a „tábla vonalában megállni”. |
|
Jelzőőrrel biztosított vasúti átjáró Előjelző táblája a „Egyéb veszély, a vasúti jármű áthaladását jelzőőr biztosítja” tábla. A biztosítást általában egy személy végzi úgy, hogy a közút egyik irányú forgalmi sávjának közepére állványon egy mindkét irányból behajtani tilos táblát helyez el, a másik irányú forgalmat pedig egy jelzőtárcsa segítségével maga állítja le. Éjszaka mindkét oldalon piros fényű jelzőlámpát használ. A veszély ebben a helyzetben az, hogy az autósok ritkán találkoznak ilyen helyzettel, elbizonytalanodnak, esetleg kikerülik a táblát. A jelzőőr, illetve a kihelyezett tábla utasításainak engedelmeskedni kell. |
|
Sorompóval biztosított vasúti átjáró Előjelző táblája a „Sorompóval biztosított vasúti átjáró” tábla, amelyhez időnként hangjelző csengőt és kettő piros lámpát is felszerelnek. Főúton már sehol, mellékutakon is legfeljebb településeken van tekerős teljes sorompó. Ha a két sorompó egymástól aránylag messze van, a mozgó sorompó alá a behajtás, az áthajtás („még átérek”) roppant veszélyes. Könnyű bennragadni a vasúti átjáró területén. |
|
Fénysorompóval biztosított vasúti átjáró Előjelző táblája a „Sorompó nélküli vasúti átjáró” tábla „Fénysorompó” kiegészítő táblával. Ennek a vasúti átjáró típusnak jellemzője, hogy „tilos jelzés” esetén nem biztosít mechanikus védelmet (sorompó, félsorompó) a vasúti pályára hajtás ellen. Villogó fehér fénye a lámpa üzemkész állapotát jelzi, nem azonos a zöld jelzéssel! Jelzőlámpáját a „Vasúti átjáró kezdete” táblával együtt helyezik el, ezért fokozottan fontos a körültekintés, az átjáró mindkét irányból való ellenőrzése! A vasúti jármű közeledésének észleléséhez a vasúti pálya megfelelő távolságban való beláthatósága szükséges. A „megfelelő távolságra” nincs méterben előírt érték, annak megítélését a járművezetőnek kell mérlegelnie. Ennek megítélése különösen rossz látási viszonyok között, vagy sötétben nehéz, különösen ismeretlen helyen, amikor a vasúti pálya vonalvezetését sem ismerjük. A közeledő vasúti jármű felismerését segítheti, ha tudjuk, hogy elöl három fehér fényű fényszórója van, amelyek egy képzeletbeli, közel egyenlő oldalú, alapjára helyezett háromszög csúcsain helyezkednek el. Az áthaladási idő függ egyrészt saját járművünk méretétől, gyorsulásától (más egy kompakt családi kocsinál, más egy rakott pótkocsis teherautónál), másrészt az átjáró útburkolatának minőségétől is. Egy átlagos személygépkocsival álló helyből történő egy vágányú vasúti átjárón való áthajtáshoz, - aminek időszükséglete kb.5-7 mp. - a szükséges belátható pályahossz közel 150-200m. |
|
Fény és félsorompóval biztosított vasúti átjáró Előjelző táblája a „Sorompóval biztosított vasúti átjáró” tábla, ”Fénysorompó” kiegészítő táblával. A fénysorompó piros jelzése után pár másodpercen belül ereszkedik le a félsorompó. Mivel az úttestnek csak az egyik oldalát zárja le, ezért „kikerülhető”. Gyalogosok, kerékpárosok hajlamosabbak a piros ellenére is még átérni. Egy botlás, sínen való elesés. kerékpár elcsúszása végzetes lehet, nem éri meg! Fehér villogó jelzésnél is a vasúti átjárón áthaladni csak folyamatosan, megállás nélkül szabad és biztonságos. Ráhajtás előtt fontos mérlegelni, hogy az átjáró területén megállni tilos, még forgalmi okból is! Vagyis a túloldalon mindenképpen kell annyi hely, ahova odaférünk. Különösen érdekes ez olyan átjárónál, ahol több vágányt keresztezünk. A piros jelzés után is csak akkor szabad elindulni, ha a sorompó karjai teljesen felmennek, megállnak és csak utána vált vissza fehér fényre! Dupla vágánynál szerencsétlen esetben előfordulhat, hogy elmegy az egyik vonat, elindul a sorompó felfelé, de érkezik a másik vágányon a vonat, a felfelé mozgó sorompó végállás után azonnal elindul lefelé, de a fényjelző végig pirosat mutat. Tehát nem a sorompóra indulunk, hanem a fehér jelzéskor, körültekintés után! |
Vasúti átjáró meghibásodása
A jelzőőrrel biztosított vasúti átjáró gyakorlatilag nem romolhat el. Ha a teljes vagy félsorompó karjai eltérő állásban vannak, csak megállás után, fokozott óvatossággal szabad a meghibásodott sorompó alatt álhajtani. A fénysorompó hibáját, ill. üzemen kívüli állapotát jelzi, ha egyik lámpája sem világít. A vasúti átjáró területére csak a jármű megállása után (minden autó külön-külön), fokozott körültekintés után szabad ráhajtani!
„A vasúti átjáróban a vasúti és közúti jármű találkozása esetén a vasúti jármű és az élet megy tovább, de….."
BIZTONSÁGOS ÉS STRESSZMENTES KÖZLEKEDÉS AZ ÜNNEPI IDŐSZAKBAN: TIPPEK ÉS TANÁCSOK
Címke:
A karácsonyi időszak varázslatos hangulata mellett sajnos gyakran együtt jár a megnövekedett közlekedési forgalom, amely dugókat, hosszabb várakozási időket és stresszes helyzeteket eredményezhetnek az...
ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLTEK KIEMELKEDŐ MUNKATÁRSAINK
Címke:
Idén először rendezte meg a Vizsgaközpont a díjátadóval egybekötött évzáró ünnepségét. A rendezvényen részt vettek az Építési és Közlekedési Minisztérium, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet képviselői, valamint a Vizsgaközpont vezetői és azok a munkatársak,...
PÁLYÁZAT: JÁRMŰVEZETŐI VESZÉLYHELYZETEK GYAKORLÁSÁRA ALKALMAS SZIMULÁTOR TÍPUS AKKREDITÁLÁSA
Címke: KÖZÚT,
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek...
DECEMBERI NYITVATARTÁS
Címke:
Tekintettel az év végi áthelyezett ünnepnapokra, a Vizsgaközpont december 6-án, 7-én, illetve 13-án és 14-én a megszokottól eltérő nyitvatartási rend szerint várja ügyfeleit és szakmai partnereit. A vármegyei és fővárosi közúti ügyfélszolgálatok pontos nyitvatartási rendje IDE...