A megfelelő körültekintés szerepe a biztonságos közlekedésben

A térbeli tájékozódás alapjaival, a mozgásérzékelés szerepével, a sebesség- és távolságbecslés fontosságával, valamint az információszerzést gátoló tényezőkkel foglalkozik kollégánk alábbi írása.

Ha a körültekintésre, mint fogalomra tekintünk és megvizsgáljuk a hozzákapcsolódó szinonimákat (óvatosság, elővigyázatosság, megfontoltság), rögtön érzékeljük a biztonságos közlekedéssel való kapcsolatát. A közlekedésben a megfelelő körültekintés azonban nem csak egy fogalmi kategória, hanem egy folyamat, amelynek segítségével a megfelelő és biztonságos döntéseinket elő tudjuk készíteni, így fokozva a közlekedés biztonságát.

A témakör pontosabb megismeréséhez az ember – gép – környezet alrendszerek közlekedésben betöltött kapcsolatát kell először megvizsgálni. A kapcsolat csúcsán az ember, mint érző, gondolkodó lény jelenik meg, aki igyekszik irányítani a közlekedés folyamatát, figyelemmel kísérve a környezeti változásokat, így irányítva a válaszcselekvéseit.

Az ember és a környezet kapcsolatára az érzékszerveinken keresztül nyílik lehetőség. Az érzékelés szempontjából alapvetően megkülönböztethetünk külső és belső érzékelést. A külső érzékelés értelemszerűen a külső környezetből származó ingerek feldolgozására szolgál, míg a belső érzékelés szervezetünk működéséről ad információt. A közlekedéssel kapcsolatos információk a külső környezetből érkeznek, ezért ha nem is orvosbiológiai szempontból, de érdemes tisztában lenni érzékszerveink működésével.

A látás a térbeli tájékozódás alapja

A külső érzékelés szempontjából kiemelkedő receptornak számít a szem és a fül, amelyek segítségével vezetés közben az összes információ mintegy 90%-át szerezzük. Az alap problémánk megvizsgálásához a látással, mint a szem által szerzett érzéklettel kell foglalkoznunk, mert ennek helyes működése (működtetése) jelenti a térbeli tájékozódás alapját.

A látás alapja a fényérzékelés. Az, hogy mennyit látunk a környezetünkből, nagyban függ attól, mekkora a szemünkbe érkező fény mennyisége. Egyszerűbben fogalmazva, minél nagyobb ez a mennyiség, annál többet látunk. Természetesen csak akkor, ha ez nem lép át egy bizonyos érzékelési küszöböt (a túl erős fény ugyanúgy lehetetlenné teszi az érzékelést, mint a teljes sötétség).

A pontos érzékeléshez szükségünk van a látómezőnk ismeretére. Ebből a szempontból megkülönböztethetjük a centrális és a perifériás látómezőt. A teljes látómezőnk vízszintesen 200 fok, míg függőlegesen 125 fok. Ennek nagyobb részét a perifériás látómező teszi ki, amelyben a hirtelen fellépő gyors változásokra tudunk felfigyelni (jellemzően homályosan látunk benne és gyenge a színérzékelés). A centrális látómezőnk a két szemünk átfedésében található. Ezt nevezhetjük joggal az éles látás mezejének, mert a beérkezett kép éles, pontos a színérzékelés is.

A centrális látómező irányítása szoros kapcsolatban van a szándékos figyelemmel, ennek segítségével keressük a környezetből azokat az információkat, amelyek tevékenységünkhöz kapcsolódóan fontosak. A perifériás látómező viszont szoros egységet képez az önkéntelen figyelemmel, amely a gyors változások felismerésével ösztönösen „ébreszti” a szándékos figyelmünket, elősegítve a tudatos válaszreakciók elindítását.

Szerencsés esetben a rendelkezésre álló látómezőnk egészét használjuk közlekedés közben. Míg a perifériás látómezőnket nem lehet irányítani, addig a centrális látómezőnket a tekintet vándorlásának segítségével jól tudjuk használni, egyszerűbben fogalmazva: azt nézem meg, amit akarok.

Forrás: http://www.szinkommunikacio.hu/11_13.htm

A távolba nézés előnyei

Az előzőekben ismertetett látást statikus látásnak nevezzük, hiszen mind a szemünk mind a megfigyelt környezet mozdulatlan. Közlekedés közben azonban ez számít a ritkább esetnek, hiszen mind a megfigyelő, mind a változó környezet nagy része folyamatos mozgásban lehet. A mozgásban lévő tárgyak megfigyelése lényegesen nehezebb, és sok pontatlanságot magában hordozó feladat. Ezt nevezzük dinamikus látásnak. 

Fontos megemlíteni azt a tényt, hogy a közel 200 fok látóterünk mozgó járműben ülve a sebességünk növekedésével folyamatosan szűkül, és egy viszonylag alacsony sebességnél (80-90 km/h) már csak az úttestre és annak közvetlen környezetére tudunk koncentrálni. Így lényeges információkat hagyunk figyelmen kívül. 

Kompenzálni a sebesség növekedéséből származó információvesztést nem könnyű, de segítségünkre lehet, ha rájövünk a „távolba nézés” előnyeire. Amikor a tekintetünket végigvezetjük azon az úton, amelyen haladni szeretnénk, a távolabbi pontokra fókuszáljunk, ugyanis a távolabbi tárgyak képe élesebb, a közelebbieké viszont elmosódik!

Az érzékszerveink által beérkezett információ feldolgozásához időre van szükség, ezért további előnye lehet a távolba nézésnek, hogy az így felvett információt pontosabban tudjuk feldolgozni. 

Mozgásérzékelés

A dinamikus látás folyamatában nagy szerepe van a mozgásérzékelésnek, ami közlekedés közben lehetővé teszi a helyes sebesség- és távolságbecslést. Itt kell megjegyeznünk, hogy a  szemünk nem az időegység alatt megtett utat méri (tehát egy másik jármű sebességéről nem km/h-ban kifejezett számértéket kapunk), hanem az időegység alatt bekövetkezett látásszög változásról ad információt. 

Az adott járműre rápillantva még csak egy álló képet kapunk, de újra rátekintve érzékeljük a látásszög változást, amely az időközben megtett távolság megfigyelésének a segítségével utal a jármű sebességére. Az előbb említett tényből adódóan közvetlenül az irányváltoztatás megkezdése előtt soha ne feledkezzünk meg az előzetes tájékozódás után, „visszatekinteni”! Így kaphatunk információt a másik jármű sebességéről, távolságáról és ez segít eldönteni a kérdést, hogy „ideér-e vagy sem”. 

További segítség a tárgyak viszonylagos növekedésének megfigyelése. A közelebbi járműveket nagyobbnak és gyorsabbnak érzékeljük, míg a távolabbiakat kisebbnek és lassúbbnak látjuk. Erre a legjobb példa, ha a vasúti peronon állva figyeljük a távolból érkező vonatot, amely kicsinek és lassúnak tűnik. A valós méretét és a sebességét közvetlen közelünkbe érve érzékeljük. 

A felsoroltakból kitűnik, hogy a mozgás érzékelése sok pontatlanságot hordozhat magában. Bizonyos esetekben tovább nehezíti a helyes döntést a környezethez viszonyított kontraszt részleges vagy teljes hiánya, ami szinte lehetetlenné teszi a mozgás pontos érzékelését (ha például egy tárgyat a színével megegyező háttér előtt mozgatunk, az elmozdulása nehezen érzékelhető). Ebből is érthető, hogy miért kell a motorkerékpárokat nappal és jó látási viszonyok között is kivilágítani, vagy miért van szükség láthatósági mellény használatára. 

Az előzést rendkívül veszélyessé teszi a sebesség és a távolságbecslés pontatlansága, a megfelelő kontraszt hiánya. Az, hogy bizonyos közlekedésben eltöltött idő után mégsem tévedünk „nagyot”, annak köszönhető, hogy a megszerzett rutin, a több ezer megtett „km” sokat javít a helyzetek felismerésén. A tapasztalt járművezető kevesebb kockázatot vállal.  A példák is jól mutatják, hogy a megfelelő körültekintés nem csak a fizikális érzékelésen múlik, hanem azon túlmutatóan a helyes közlekedési látás kifejlődésével (kifejlesztésével) válik teljessé. 

A jó vezető tehát nem csak azt látja, ami megtörtént, hanem azt is, ami megtörténhet.

Körültekintő magatartás

A körültekintő magatartás a közlekedés minden résztvevőjére vonatkozó általános követelmény. A gyalogos sem léphet az úttestre a kijelölt gyalogos átkelőhelyen, ha nem győződött meg annak veszélytelenségéről. Ugyanígy az elsőbbséggel rendelkező jármű vezetője is köteles körültekintő módon eljárni, és az adott helyzetben a tőle elvárható módon mindent megtenni a baleset elhárítása érdekében, ha azt látja, hogy a közlekedés másik résztvevője nem biztosítja számára az őt megillető elsőbbséget.

A jármű baloldali holttere

A jármű jobboldali holttere

A közlekedésben egy adott helyzet megoldásához, illetve egy bizonyos manőver biztonságos elvégzéséhez a jármű vezetőjének információra van szüksége. Ezt elsősorban a látás útján oly módon szerzi meg, hogy a megfelelő időpillanatban a megfelelő irányba néz. Mivel legtöbbször a figyelem gyors átvitelére van szükség, ezért a járművezetőnek olyan, a készség szintjén működő begyakorlottsággal kell rendelkeznie, ami biztosítja számára az információ kellően gyors elérését és feldolgozását.

Az információszerzést gátoló tényezők

A járművezető információ-szerzését több tényező gátolhatja. Például egy objektum nem megfelelő láthatósága, vagy a járműből történő kilátás korlátozottsága. A jármű vezetőjének mindent meg kell tennie azért, hogy ezeket a tényezőket kiiktassa. Például azzal, hogy szélvédőket, illetve a visszapillantó tükröket tisztán tartja.

A jármű konstrukciójából eredő holtterekkel is számolnia kell a jármű vezetőjének. A járműgyártók lehetőségeikhez mérten megpróbálják egyrészt a holttereket minimálisra csökkenteni, másrészt olyan berendezésekkel ellátni a modelleket, amelyek elősegítik a biztonságos manőverezést (radar, kamera, holttérfigyelő rendszerek).

Az újabb gyártású járműveken az ilyen berendezések széleskörűen elterjedtek, ezért használatukat a járművezetőknek ismerniük kell, a kezdő járművezetőket pedig meg kell tanítani használatukra. 

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a vezetést támogató rendszerek bármennyire is hasznosak, a járművezető felkészültségét, képzettségét nem pótolhatják. Ezért lényeges, hogy a járművezető ismerje az általa vezetett jármű tulajdonságait, képes legyen egy adott közlekedési manőver végrehajtása során kellő körültekintéssel eljárni, és a manőver biztonságos kivitelezéséhez a megfelelő módon tájékozódva a szükséges információkat megszerezni. Ennek alapjait a járművezetők a járművezetés tanulása során sajátítják el. Ezért nagyon fontos, hogy a gyakorlati oktató ezt a tudást átadja, és a készség szintjéig begyakoroltassa, a vizsgabiztos pedig következetesen számon kérje. 

Gyakorlati példák

Ha megvizsgáljuk a baleseti statisztikákat, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a sebesség helytelen megválasztása és az elsőbbségadás elmulasztása mellett a különböző forgalmi műveletek (például: sávváltoztatás, előzés, bekanyarodás) végrehajtásából származó balesetek is a legfőbb baleseti okok között szerepelnek.

A következőkben néhány gyakorlati példa segítségével szemléltetjük a körültekintés fontosságát:

(1)    A sávváltoztatás körültekintő végrehajtásához hozzátartozik a jármű holtterébe történő bepillantás is. Elméletben ezzel mindenki tisztában van. A gyakorlatban azonban a körültekintés sokszor elmarad, vagy nem a megfelelő pillanatban történik, vagy túl sok idő telik el az információszerzés és a manőver tényleges végrehajtása között. Az egy nyomon haladó járművek vezetői kiemelten veszélyeztetettek a holtterek miatt. Kellő előrelátással azonban úgy helyezkedhetnek el, hogy minél kevesebb ideig tartózkodjanak a közelükben lévő jármű holtterében.

(2)    A jármű jobbra vagy balra történő bekanyarodását követően közvetlenül kerékpárutat vagy kerékpársávot keresztez.

A közlekedési infrastruktúra fejlődése lehetővé tette a közlekedők leginkább veszélyeztetett csoportjainak elválasztását és külön útra terelését. Ennek megfelelően a kerékpárosok számára kerékpárutak, gyalog- és kerékpárutak épültek, vagy ahol lehetőség volt rá, kerékpársávokat alakítottak ki.

Ezekkel a megoldásokkal a kerékpárosok közlekedése lényegesen biztonságosabbá vált. A kerékpárutaknak az útkereszteződéseken, csomópontokban, körforgalmakban történő átvezetésénél – amennyiben forgalomtechnikai eszközökkel, például forgalomirányító fényjelzőkészülékkel nem biztosított a kerékpárosok védelme – a járművekkel való találkozási pontoknál „konfliktushelyzetek” alakulhatnak ki. Jóllehet az ilyen típusú útkereszteződések előtt a járművezetők figyelmét a kerékpárosokra minden esetben veszélyt jelző táblával hívják fel, a veszélyhelyzet csak akkor kerülhető el, ha a járművezető és a kerékpáros is kellő körültekintéssel jár el. 

A jobbra kis ívben vagy a balra nagy ívben kanyarodó jármű vezetőjének a jármű sebességét a szükséges mértékben lecsökkentve és a kerékpárútra bepillantva kell meggyőződnie a bekanyarodás veszélytelenségéről. A kerékpáros akkor jár el körültekintően, ha a megfelelő sebességgel közlekedik, és figyelve a bekanyarodó jármű mozgását, annak vezetőjével együttműködésre törekszik (szemkontaktus). Sajnos a járművezetőknek egy jelentős része még nem alkalmazkodott az ilyen típusú megoldásokhoz.

(3)    A balra bekanyarodó jármű vezetőjének kötelezettsége

„A balra bekanyarodó jármű vezetője a párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úton a bekanyarodást akkor hajthatja végre, ha meggyőződött arról is, hogy balról járművének előzését vagy kikerülését másik jármű nem kezdte meg.” [KRESZ 31.§ (6) bekezdés] 

Ennek az előírásnak a betartásával egy speciálisan létrejövő veszélyhelyzetben elkerülhető a baleset bekövetkezése, ha a balra bekanyarodó jármű vezetője kellő körültekintéssel jár el, és a bekanyarodás tényleges megkezdése előtti utolsó pillanatban meggyőződik a kanyarodás veszélytelenségéről.

Vajon milyen arányban vannak jelen útjainkon azok a járművezetők, akik a leírtak szerint kanyarodnak balra?

(4)    Megfordulás, hátramenet, várakozóhelyre történő beállások

A lassú manőverezéssel járó feladatok végrehajtása nagyon alapos körültekintést igényel. Minden egyes manővernek saját mozgásstruktúrája van. A járművezetőnek a jármű pillanatnyi mozgásához kell igazítania körültekintéseit és az irányjelző használatát. Általában a jármű mozgásának irányába kell nézni, de ez nem kizárólagos. 

A környezetünk megfigyelésében a tükör egy olyan eszköz, amely segít a manőverezésben, de önmagában nem elegendő. A várakozási feladatok végrehajtása során fontos a lassú haladás és a biztonságos távolság tartása a többi parkoló járműtől, illetve a közlekedés többi résztvevőjétől. A manőverek végrehajtása során a jármű vezetőjének törekedni kell arra, hogy a forgalomban résztvevő járműveket és a gyalogosokat ne, vagy csak a lehető legkisebb mértékben akadályozza.

Kucsik László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vizsgaszervezési és Utánképzési Osztály vezetőjének írása