GYAKORI KÉRDÉSEK UTÁNKÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ ÜGYFELEK RÉSZÉRE
Mi az utánképzés, a feltárás és az utánképzési program?
Az utánképzés a közlekedés biztonságának fokozása, a közlekedési kultúra növelése, a közlekedési szabályok és a helyes közlekedési magatartásformák megismertetése érdekében végzett nevelés, oktatás, felvilágosító képzés.
Vezetői engedélyének visszaszerzése érdekében utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek,
- akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra eltiltott a járművezetéstől,
- akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt eltiltott a járművezetéstől,
- akinek a vezetői engedélyét, a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.
Önkéntes utánképzésen részt vehet az a járművezető, aki nem kötelezett utánképzésre, de csökkenteni szeretné a közúti közlekedési előéleti pontrendszerben nyilvántartott pontjainak számát.
A feltárás az utánképzés első része, amely három szakaszból áll:
- KRESZ tesztből,
- vezetési próbából,
- pszichológussal folytatott beszélgetésből.
A feltárást a Vizsgaközpont feltáró csoportja végzi. A feltáró foglalkozás eredményétől függően a KAV, az utánképzésre kötelezett számára azt a programot jelöli ki, amely a feltárt hiányosságok megszüntetésére a legmegfelelőbb.
Az utánképzésre – előéleti pontszám csökkentése érdekében – önként jelentkezőknek nem kell részt venniük feltáráson.
A feltáró foglalkozás eredményétől függően a Vizsgaközpont, az utánképzésre kötelezett számára azt a programot jelöli ki, amely a feltárt hiányosságok megszüntetésére a legmegfelelőbb.
A feltárás eredményétől függően az alábbi programokra sorolható be az utánképzett:
- I. program: a közlekedési képzettség hiányosságainak megszüntetésére irányuló elméleti foglalkozás,
- II. program: a közlekedési képzettség, kultúra és magatartás hiányosságainak és hibáinak megszüntetését célzó, járművezetési gyakorlati foglalkozás,
- III. program: a közlekedési szabályok megtartását célzó foglalkozás,
- IV. program: magatartásformálás,
- V. program: az „enyhén ittas vezetők” foglalkozása,
- VI. program: a „közepesen ittas vezetők” foglalkozása,
- VII. program: a „súlyosan ittas, vagy visszatérő ittas vezetők” foglalkozása.
Az utánképzésre – előéleti pontszám csökkentése érdekében – önként jelentkezőknek minden esetben a III. programon kell részt venniük.
Ha az eltiltás csak járműkategóriára vagy járműfajtára terjed ki és az a vezetői engedély visszavonásával nem jár, akkor a járművezetőnek nem kell részt vennie utánképzésen.
Utánképzés helyett nem lehet tanfolyamot végezni és ezzel új vezetői engedélyt, illetve új kategóriát szerezni.
Amennyiben Ön szeretne valamilyen új, kategóriás vezetői engedélyt szerezni az eltiltása ideje alatt, akkor Ön beiskolázható a tanfolyamra, mivel a tanfolyamra való beiskolázásnak nem feltétele a közlekedésbiztonsági alkalmasság.
Vizsgát azonban addig semmilyen tárgyból nem tehet, amíg a vezetői engedélyét – utánképzéssel – vissza nem szerezte, mivel nem felel meg a közlekedésbiztonsági feltételeknek, ezáltal a vizsgára bocsátás feltételeinek sem.
Az utánképzési kötelezettség nem évül el, azon mindenképp részt kell vennie, hogy visszakaphassa a vezetői engedélyét.
Igen, önkéntes utánképzéssel, annak sikeres elvégzését követően.
Az önkéntes utánképzés sikeres elvégzését követően, a Belügyminisztérium a nyilvántartott pontok számát 13 pontig 9 ponttal, 14-17 pont között 6 ponttal csökkenti.
Ha a nyilvántartott pontok között közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés miatt rendelt 9 pontérték megállapítása is szerepel, a járművezető nyilvántartott pontjainak száma az utánképzésen való önkéntes részvétellel csak a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés miatt rendelt 9 pont feletti pontok tekintetében csökkenthető.
Nem, a jelentkező ebben az esetben feltáró foglalkozás nélkül kerül besorolásra a III. programba.
Az utánképzésre önkéntesen jelentkező személyeket feltáró foglalkozás nélkül a III. programba (a közlekedési szabályok megtartását célzó foglalkozás) sorolják be.
A nyilvántartott pontok száma ismételt önkéntes utánképzéssel, az önkéntes utánképzésen való részvétel igazolásától számított egy éven belül nem csökkenthető!
Utánképzésre történő jelentkezéssel kapcsolatos kérdések
Igen, utánképzésre jelentkezhet, amint a bírói ítélet vagy a szabálysértési határozat jogerőre emelkedett, viszont a vezetői engedélyt addig nem kapja vissza, amíg az eltiltása le nem járt!
Nem. Az erre vonatkozó pontos, adott ügyet érintő meghatározásokat az utánképzési kötelezettséget előíró, közlekedési igazgatási hatósági határozat tartalmazza. A közlekedési igazgatási hatósági határozat az eljáró hatóság (bíróság, szabálysértési hatóság) döntésén alapul. Az, hogy mennyi időre szól az eltiltás, ebben a döntésben (is) megtalálható.
A helyszínen, illetve az eljáró hatóság által elvett vezetői engedélyt csak a közlekedési igazgatási hatóság adhatja vissza.
Az utánképzésre kötelezett vagy arra önkéntesen jelentkező járművezető az utánképzésre:
- Pest vármegye kivételével (ott a főváros az illetékes) a Vizsgaközpont bármelyik vármegyei képviseletén és Budapesten jelentkezhet személyesen,
- interneten a https://ekapu.kavk.hu/Beleptetes/Utankepzes e-kapun keresztül jelentkezhet.
Elektronikusan a https://ekapu.kavk.hu/Beleptetes/Utankepzes e-kapun keresztül jelentkezhet. Ebben az esetben az összes szükséges dokumentumot fel kell töltenie a felületre.
Amennyiben az ügyfélkapus azonosítást választja, a felületen a „Jelentkezés lezárása” után nincs további teendője.
Ha nem az Ügyfélkapus azonosítást választja, akkor a jelentkezés végén letöltendő jelentkezési lapot kinyomtatva és aláírva el kell juttatnia a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont bármelyik vármegyei (kivéve Pest vármegye, ott a főváros az illetékes), illetve fővárosi képviseletére személyesen, vagy postai úton (elérhetőségeket ITT találja).
Az elektronikus felület használható az esetleges hiánypótlások megtételére, illetve ügyének befogadása után a díjak megfizetésére, pénzügyeinek nyomon követésére, valamint a feltárás, illetve az előírt program vonatkozásában az időpont foglalására.
A jelentkezéshez szükséges iratok:
- személyi igazolvány,
- lakcímkártya,
- az utánképzésre kötelező okmányirodai határozat, rendőrségi határozat vagy bírósági ítélet (ha több ilyen készült, akkor mindegyik dokumentumra szükség van az ügyintézéshez)
Önkéntes utánképzés esetén az előéleti pontok igazolása szükséges, amelyet Kormányablakban személyesen vagy a Központi adatnyilvántartóban elektronikusan igényelhet. Fontos, hogy a kapott dokumentum szkennelt változatát is csatolja fel az elektronikus ügyintézés során, illetve az eredeti dokumentumot hozza magával a személyes ügyintézés alkalmával!
Nem, a jelentkező köteles bemutatni a kötelezés okát tartalmazó rendőrségi (vagy bírósági) határozatot (vagy végzést) és a Kormányhivatal által kibocsátott (okmányirodai) határozatot, amelyben egyértelműen szerepel, hogy utánképzésre kötelezik.
Ha nem találja, akkor újra ki kell kérnie az illetékes hatóságtól!
Jelentkezés után a megadott adatokat és dokumentumokat ellenőrzi a Vizsgaközpont.
Amennyiben valamelyik dokumentum hiányzik, hiánypótlásként kell azt benyújtania. Erre személyesen, postai úton és elektronikus úton (e-kapun keresztül) is van lehetősége.
Az összes dokumentum birtokában vagy feltáráson kell részt vennie, vagy (pl. önkéntes utánképzésnél) közvetlenül kijelölésre kerül az elvégzendő program. Ezekre akkor foglalható időpont, ha a befizetett díj a Vizsgaközponthoz beérkezik.
Amennyiben a jelentkezésénél nem tudja bemutatni vagy feltölteni az utánképzésre kötelező okmányirodai határozatot, rendőrségi határozatot vagy bírósági ítéletet, illetve önkéntes utánképzésnél az előéleti pontok igazolását.
Ezt legkésőbb a hiánypótlásra történő felszólítás után meg kell tennie!
Feltárással kapcsolatos kérdések
A feltárásra önkéntes utánképzésnél nincsen szükség, ilyenkor minden esetben a III. programot kell elvégezni.
Feltárást országosan minden vármegyeszékhelyen (Pest vármegye kivételével, ott a főváros az illetékes) és Budapesten, a KAV Vizsgaszervezési és Utánképzési Osztályain végeznek.
Feltárásra országosan bármely vármegyeszékhelyre (Pest vármegye kivételével, ott a főváros az illetékes) és Budapestre is lehet jelentkezni a lakó-, illetve tartózkodási helyétől függetlenül.
A feltárás hossza változó, célszerű úgy tervezni, hogy akár a teljes napot is igénybe veheti!
A feltárás három szakaszból áll:
- KRESZ tesztből,
- vezetési próbából,
- pszichológussal folytatott beszélgetésből.
A feltárás nem vizsga, ezért ott sem KRESZ-ből, sem a vezetésből nem lehet sikertelen eredményt elérni. Fontos azonban, hogy a feltáráson rögzített eredmények, teljesítmény és a szakértői vélemények befolyásolják azt, hogy a kötelezettet melyik programra sorolja be a feltárást végző csoport!
A B kategóriás feltáráshoz kapcsolódó KRESZ teszt 55 kérdésből áll, melyeknek pontértéke összesen 75, kifejezett megfelelési szintje nincs. A kérdések megválaszolására 50 perc áll rendelkezésre.
Fontos! Más kategóriák esetében a kérdések száma, a pontérték és a rendelkezésre állási idő ettől eltér!
Feltáráson ahhoz a járműkategóriához tartozó járművet kell vezetni, (feltéve, ha rendelkezett azzal a vezetési jogosultsággal), amely kategóriában az utánképzési kötelezettséget eredményező szabálysértést vagy bűncselekményt elkövette. A járművet a feltáráshoz a Vizsgaközpont biztosítja.
Igen. A kitűzött időpont előtt minimum 8 nappal díjmentesen mondható le, 8 napon belül viszont a befizetett díj már nem jár vissza! Tehát ha csütörtökre van időpontja, akkor azt az előző hét szerdán még díjmentesen lemondhatja, csütörtökön már nem.
Amennyiben alapos indokkal nem tudott megjelenni a feltáráson (pl. betegség stb.), igazolást nyújthat be. Annak elfogadását követően díjfizetés nélkül új időpontot foglalhat.
Ha saját hibájából nem jelenik meg a feltáráson, új időpontot csak az ismételt díjfizetés után foglalhat.
A feltárást a Vizsgaközpont feltáró csoportja kiértékeli, az eredménytől függően a KAV az utánképzésre kötelezett számára azt a programot jelöli ki, amely a feltárt hiányosságok megszüntetésére a legmegfelelőbb.
Erről személyesen, vagy ha adott meg kapcsolattartási e-mail címet, akkor emailben kap értesítést.
A feltárás eredményeképpen egy vagy kettő program kerül kijelölésre.
Utánképzési programokkal kapcsolatos kérdések
Jogszabály (139/1991. (X. 29.) Korm. Rendelet) alapján a következő utánképzési programok léteznek:
- I. program: a közlekedési képzettség hiányosságainak megszüntetésére irányuló elméleti foglalkozás,
- II. program: a közlekedési képzettség, kultúra és magatartás hiányosságainak és hibáinak megszüntetését célzó, járművezetési gyakorlati foglalkozás,
- III. program: a közlekedési szabályok megtartását célzó foglalkozás,
- IV. program: magatartásformálás,
- V. program: az „enyhén ittas vezetők” foglalkozása,
- VI. program: a „közepesen ittas vezetők” foglalkozása,
- VII. program: a „súlyosan ittas, vagy visszatérő ittas vezetők” foglalkozása.
Az önkéntes utánképzésre jelentkezők a III. programot (a közlekedési szabályok megtartását célzó foglalkozást) végzik el.
Utánképzési programokat az erre jogosultsággal rendelkezők és a Vizsgaközponttal szerződéses kapcsolatban álló képzőszervek tartanak a vármegyeszékhelyeken (kivéve Pest vármegyét, ott a főváros az illetékes), Budapesten, illetve néhány nagyobb városban.
Utánképzési programra a kijelölt program(ok) díjának megfizetése után
- Pest Vármegye kivételével (ott a főváros az illetékes) a Vizsgaközpont bármelyik vármegyei képviseletén és Budapesten jelentkezhet személyesen,
- interneten pedig a https://ekapu.kavk.hu/Beleptetes/Utankepzes e-kapun keresztül van lehetőség az elektronikus jelentkezésre, ügyintézésre.
Amennyiben a várólistára jelentkezők száma eléri a program lefolytatására előírt minimális létszámot, a program megszervezésre kerül és kijelölik annak végleges időpontját.
Ne feledje, hogy az időpont automatikus kijelölését kérte online, úgy az automatikus jelentkezés fizetési kötelezettséget von maga után, ezért kérjük, hogy megadott e-mail címét kövesse figyelemmel!
Amennyiben az időpont mégsem felel meg Ön számára, úgy azt lemondhatja. FONTOS! Ha a lemondást követően azonnal visszajelentkezik várólistára, úgy a rendszer automatikusan ugyanarra az időpontra fogja a jelentkezését visszarögzíteni egészen addig, amíg azon szabad hely van - kérjük, hogy ebben az esetben törölje magát a várólistáról és vegye fel a kapcsolatot a kirendeltségünkkel!
Igen. A kitűzött időpont előtt minimum 8 nappal díjmentesen mondható le, 8 napon belül viszont a befizetett díj már nem jár vissza!
Igen. A kitűzött időpont előtt minimum 8 nappal díjmentesen mondható le, 8 napon belül viszont a befizetett díj már nem jár vissza! Tehát ha csütörtökre van időpontja, akkor azt az előző hét szerdán még díjmentesen lemondhatja, csütörtökön már nem.
- I. program: 2 alkalom, összesen 6 óra
- II. program 7 óra vezetés, minimum 4 alkalom, plusz egy óra vizsga
- III. program: 2 alkalom, összesen 12 óra
- IV. program: 5 alkalom, összesen 25 óra
- V. program: 1 alkalom, összesen 7 óra
- VI. program: 5 alkalom, összesen 15 óra
- VII. program: 5 alkalom, összesen 25 óra
Nincs, minden foglalkozáson részt kell venni!
Utánképzési programon való részvétel elmulasztása esetén a távolmaradás kimentésének nincs helye.
Nem lehet, minden esetben személyes megjelenésre van szükség.
Csak abban az esetben, ha az I. vagy II. program került kijelölésre. Előbbi esetben elméleti, utóbbiban gyakorlati (forgalmi) vizsgát kell tenni, mindkét esetben abból a kategóriából (feltéve, ha rendelkezett azzal a vezetési jogosultsággal), amelynek vezetése során az eltiltást okozó cselekményt elkövette.
Sikertelen vizsga esetén a pótvizsga díjának megfizetése után
- a Vizsgaközpont ügyfélszolgálatán, személyesen,
- vagy internetes regisztráció után a HAMAROSAN publikálásra kerülő e-kapu felületen.
kérhet vizsgaidőpontot.
Gyakorlati pótvizsga esetén személyesen csak az az oktatóval történt egyeztetést követően, vagy az oktató jelenlétében érdemes pótvizsgaidőpontot egyeztetni!
Korlátlan számú pótvizsga tehető. Fontos azonban, hogyha a II. programot lezáró gyakorlati vizsga ötször sikertelen és nincsen legalább IV-es kategóriájú alkalmas PÁV véleménye, a következő pótvizsga csak pályaalkalmassági vizsgálat után kísérelhető meg!
Amennyiben az összes kijelölt programot elvégezte és – vizsgakötelezettség esetén – sikeres vizsgát tett, a program(ok) elvégzéséről a Vizsgaközpont elektronikus igazolást küld, valamint az automatikusan rögzítésre kerül a vezetői engedély nyilvántartásban is.
Pénzügyekkel kapcsolatos kérdések
A mindenkor aktuális díjak IDE kattintva érhetők el.
A közlemény rovatba az ügy azonosítót szükséges szerepeltetni, amelyet az előzetesen kapott JELENTKEZÉSI LAP BAL FELSŐ SARKÁBAN talál.
Formátuma: UK-XXXXXXXX (UK jelzés után 8 betű)
Nagyon fontos, hogy az ügy azonosítója ELŐTT NE SZEREPELJEN SEMMI a közleményben!
A feltárás díját a jelentkezés után kell befizetni. Ezt a következő módokon fizetheti be:
- internetes bankkártyás fizetéssel, az elektronikus ügyintézés keretében
- átutalással, a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett 11711003- 21463062-00000000 számú számlaszámára. Az átutalási megbízás közlemény rovatában feltétlenül tüntesse fel az elektronikus ügyintézési felületen kitöltött jelentkezési lapon található vagy személyes ügyintézés esetén az ügyintézőtől kapott ügy azonosítót!
- bankkártyás fizetéssel a személyes ügyintézés keretében
- készpénzátutalási megbízásos (sárga csekkes) fizetéssel a személyes ügyintézés keretében kapott csekk felhasználásával
Fontos változás, hogy szeptembertől a KAV összes kirendeltségén megszűnik a készpénzbefizetési lehetőség!
A mindenkor aktuális díjak IDE kattintva érhetők el.
- internetes bankkártyás fizetéssel, az elektronikus ügyintézés keretében
- átutalással, a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett 11711003- 21463062-00000000 számú számlaszámára. Az átutalási megbízás közlemény rovatában feltétlenül tüntesse fel az elektronikus ügyintézési felületen kitöltött jelentkezési lapon található vagy személyes ügyintézés esetén az ügyintézőtől kapott ügy azonosítót!
- bankkártyás fizetéssel a személyes ügyintézés keretében
- készpénzátutalási megbízásos (sárga csekkes) fizetéssel a személyes ügyintézés keretében kapott csekk felhasználásával
Fontos változás, hogy szeptembertől a KAV összes kirendeltségén megszűnik a készpénzbefizetési lehetőség!
A mindenkor aktuális díjak IDE kattintva érhetők el.
Az első vizsga díja a vizsgával végződő programok (I. és II program) díjában szerepel, azért azt külön nem kell fizetni.
Az utánképzési programot lezáró pótvizsga díját a pótvizsgára történő jelentkezés előtt kell befizetni. Ezt a következő módokon teheti meg:
- internetes bankkártyás fizetéssel, az elektronikus ügyintézés keretében
- átutalással, a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett 11711003- 21463062-00000000 számú számlaszámára. Az átutalási megbízás közlemény rovatában feltétlenül tüntesse fel az elektronikus ügyintézési felületen kitöltött jelentkezési lapon található vagy személyes ügyintézés esetén az ügyintézőtől kapott ügy azonosítót!
- bankkártyás fizetéssel a személyes ügyintézés keretében
- készpénzátutalási megbízásos (sárga csekkes) fizetéssel a személyes ügyintézés keretében kapott csekk felhasználásával
Fontos változás, hogy szeptembertől a KAV összes kirendeltségén megszűnik a készpénzbefizetési lehetőség!
A KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett számlájának száma: 11711003- 21463062-00000000
Sikeres bankkártyás fizetés után a további ügyintézés (vizsgálati időpont foglalása, felülvizsgálat lefolytatása, igazolás pótlása) azonnal megkezdődhet.
Banki átutalás és sárga csekkes befizetés esetén az összeg beérkezése és nyilvántartásba vétele egy-két munkanapot is igénybe vehet, az ügyintézés csak ezt követően folytatódhat.
A számlát a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközponttól a feltárás napján, a program első napján, illetve az esetleges pótvizsga napján kapja meg.
Amennyiben a jelentkezéskor megadott távszámla nyomtatási e-mail címet, akkor a számla nyomtatásához szükséges internetes linket e-mailben kapja meg.
Ellenkező esetben kinyomtatott számla személyesen kerül átadásra.
Utánképzésnél kizárólag az utánképzésben résztvevő nevére állít ki számlát a Vizsgaközpont!
- internetes bankkártyás fizetéssel, az elektronikus ügyintézés keretében
- átutalással, a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett 11711003- 21463062-00000000 számú számlaszámára. Az átutalási megbízás közlemény rovatában feltétlenül tüntesse fel az elektronikus ügyintézési felületen kitöltött jelentkezési lapon található vagy személyes ügyintézés esetén az ügyintézőtől kapott ügy azonosítót!
- bankkártyás fizetéssel a személyes ügyintézés keretében
- készpénzátutalási megbízásos (sárga csekkes) fizetéssel a személyes ügyintézés keretében kapott csekk felhasználásával
Fontos változás, hogy szeptembertől a KAV összes kirendeltségén megszűnik a készpénzbefizetési lehetőség!
Az elektronikus ügyintézési felületen történt regisztrációt követően, a „Pénzügyek/Befizetések” menüpontban láthatók a beérkezett befizetések és azok felhasználása, illetve személyesen is érdeklődhet a Vizsgaközpont kirendeltségein!
A befizetett, de fel nem használt összeg visszafizetését a Budapesten, valamint a Vizsgaközpont vármegyeszékhelyein működő ügyfélszolgálatokon lehet igényelni, személyesen vagy elektronikus úton.
Elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos kérdések
A https://ekapu.kavk.hu/Beleptetes/Utankepzes e-kapun keresztül elérhető elektronikus ügyintézési felületen kitölthető és összeállítható a jelentkezés az utánképzésre (akár kötelezettként, akár önkéntesen), amelyhez feltölthető a kapcsolódó dokumentumok (szkennelt) elektronikus másolata is.
Ügyfélkapus azonosítás esetén a jelentkezés elektronikusan be is küldhető.
Ha az ügy indításához hiánypótlásra van szükség, akkor az erre vonatkozó felszólítás alapján ez is megtehető az elektronikus ügyintézési felületen.
Ha a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont a beérkezett jelentkezés és a csatolt dokumentumok alapján az ügyet elindítja, akkor az ügyszámmal lehet további elektronikus ügyintézésre regisztrálni. Ennek keretében lehetőség van a feltárási és programdíjak kiegyenlítésére, a pénzügyek (befizetések beérkezése, befizetett összegek felhasználása, túlfizetések, felhasználható/felhasználatlan összegek, számlák) nyomon követésére, feltárási időpont foglalására, illetve az előírt programokra való jelentkezésre (a vonatkozó díjak kiegyenlítését követően).
Igen. A jelentkezési beküldését és befogadását követően a kapott ügyszámmal elvégzett regisztrációt követően, SimplePay felületen tudja befizetni a mindenkori pontos összeget (feltárási díj, programdíj, pótvizsgadíj).