GYAKORI KÉRDÉSEK PÁLYAALKALMASSÁGI VIZSGÁLATBAN RÉSZTVEVŐ ÜGYFELEK RÉSZÉRE

Mi a PÁV?

Olyan közlekedéspszichológiai pályaalkalmassági vizsgálat, amelynek célja feltárni, hogy a vizsgált személynél van-e kizáró oka annak, hogy egy meghatározott gépjárművezetői tevékenységet folytasson. A vizsgálat kiterjed mindazokra a képességekre és személyiségvonásokra, amelyek a biztonságos közlekedési magatartást befolyásolják.

A közlekedési magatartást tágabban kell értelmezni, mint a vezetni tudást. Utóbbi inkább képességeinktől függ, míg a közlekedésben egész személyiségünkkel veszünk részt. Ezért fontos, hogy az alkalmasságot kizáró okok feltárása ne csak a képességek vizsgálatára korlátozódjon!

Magyarországon 2004 óta alkalmazzák a pályaalkalmassági vizsgálatokban az osztrák Közlekedésbiztonsági Tanács által kifejlesztett ART2020 vizsgáló berendezést, amely a közlekedéspszichológiai tesztrendszereknek egy új generációja.

Az eljárás kidolgozásakor és továbbfejlesztésekor az osztrák szakemberek arra törekedtek, hogy egy-egy tesztmutatóhoz (pl. figyelem, tájékozódás, szenzomotoros koordináció, reaktív terhelhetőség) meghatározott vezetői viselkedéseket (pl. körültekintés, sávváltás, sebesség megválasztása, elsőbbségadás) rendeljenek hozzá.

A képesség- és személyiségvizsgálatok során feltárt hiányosságok (pl. a figyelmetlenségből vagy lassú reakcióidőből eredő bizonytalan, hibás döntések) együtt járnak a valós közlekedési helyzetben megfigyelt balesetveszélyes magatartással.

PÁV kategóriákkal kapcsolatos kérdések

A gépjárművezetői tevékenység többféle formát foglal magába (pl.: áruszállítás, személyszállítás, vagy megkülönböztető jelzést használó gépjármű vezetése) - ezekben más-más elvárásoknak kell megfelelniük a gépjárművezetőknek a balesetmentes vezetés érdekében. Más típusú vezetést (vezetőt) kíván a mentőgépjármű vagy a távolsági busz; sokszor mindkettő kívánalomnak megfelel valaki, de képességeik alapján olykor csak az egyik, vagy a másik tevékenységfajta végzésére alkalmas.

PÁV I. alkalmassági kategória szükséges:

  • a megkülönböztető jelzést használó gépjármű vezetéséhez (max. 5 évre adható).

PÁV II. alkalmassági kategória szükséges:

  • közúti közlekedési szolgáltatás keretében személyszállítást végző autóbusz, trolibusz, személygépkocsi,
  • nemzetközi közúti személyszállítást végző autóbusz - amelyben a vezetőülésen kívül legalább 17 állandó ülőhely van,
  • veszélyes áru szállítását végző gépjármű vezetéséhez.

PÁV III. alkalmassági kategória szükséges:

  • a 7500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, közúti közlekedési szolgáltatást végző tehergépkocsi, vontató, nyergesvontató és járműszerelvény,
  • a 7500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, nemzetközi közúti áruszállítást végző tehergépkocsi, vontató, nyergesvontató és járműszerelvény vezetéséhez.

A jelentkezés előfeltételei:

  • 2. csoportú csoportú orvosi alkalmassági vélemény,
  • az I. és II. pályaalkalmassági minősítés megszerzése céljából pályaalkalmassági vizsgálatra az jelentkezhet, aki nem minősül kezdő vezetőnek és rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel „B” vagy „C” vagy „D” kategóriában.

PÁV IV. alkalmassági kategória szükséges:

  • azok számára, akik két éven belül ötödszörre is sikertelen gépjármű-vezetési gyakorlat vizsgát tettek és újabb vizsgát kívánnak tenni.

A jelentkezés előfeltétele:

  • 1. csoportú csoportú orvosi alkalmassági vélemény

Az I. pályaalkalmassági minősítés - az időszakos minősítés lejártát követően is - érvényes a II-IV. alkalmassági kategóriákra.

A II. pályaalkalmassági minősítés érvényes a III-IV. alkalmassági kategóriákra.

A III. pályaalkalmassági minősítés érvényes a IV. alkalmassági kategóriára.

Igen. Ebben az esetben minden kategóriára meg kell fizetni a vizsgálati díjat is. Minden PÁV kategóriáról – amelyre jelentkezett – külön pályaalkalmassági véleményt kap.

A pályaalkalmassági vélemények érvényességi ideje a gépjárművezető (jelölt) vizsgálati eredményének a függvénye.

Optimális esetben határozatlan ideig érvényes – kivéve PÁV I. minősítés (amely maximum 5 évig érvényes) –, de a vizsgálati eredménytől függően mindegyik PÁV kategória korlátozható 1-5 év közötti időtartamra.
 

Mit kell tudni a vizsgálatokról?

A Vizsgaközpont pályaalkalmassági vizsgálatainak helyszíne, illetve az azzal foglalkozó személyes ügyfélszolgálat címe: 1082 Budapest, Vajdahunyad utca 45.

Általában 1-3 óra, de bizonyos esetekben elérheti akár a 4-5 órát is.

A vizsgálat időtartama függ a kategóriájától/kategóriáitól, a vizsgált személy tulajdonságaitól (pl. feladatvégzés egyéni tempója), illetve attól, hogy szükséges-e kiegészítő vizsgálatok elvégzése.
 

A vizsgálat műszeres képességvizsgálatokból, pszichológiai tesztekből, valamint egy – a közlekedési előéletre kiterjedő – pszichológussal folytatott személyes beszélgetésből áll.

Bár az ART2020 képességvizsgálati műszert számítógép vezérli, a feladatok nem hasonlítanak a számítógépes játékokhoz. A program audiovizuálisan mutatja be az egyes feladatokat és gyakoroltatja azokat, mielőtt mérni kezdi a teljesítményt, ezért felesleges előre gyakorolni bármilyen más műszerrel, számítógépes játékkal. Fontos, hogy az alkalmasság megítélése nem korlátozódik csupán a képességvizsgálatok eredményeire!

A vizsgált személyek többsége a kívánt színvonalon hajtja végre a feladatokat.

Természetesen bárkivel előfordulhat, hogy bizonyos – a járművezetés szempontjából lényeges – képességei gyengébbek az átlagosnál. Az is lehetséges, hogy a vizsgált személy saját, tényleges képességei alatt teljesít (pl.: ha fáradtan, kialvatlanul érkezik a vizsgálatra, máshol járnak a gondolatai, nem koncentrál megfelelően a feladatokra, esetleg értelmetlennek tartja azokat).

Az alkalmasság nem feltétlenül korfüggő, de természetesen az életkor befolyással bír bizonyos képességekre. Ugyanakkor mind a fiatalabb, mind az idősebb gépjárművezetők között lehetnek gyengébb képességűek, illetve rendelkezhetnek olyan személyiségjegyekkel, amelyek kizárják az „alkalmas” minősítés lehetőségét.

Az ügyfél, az általa kitöltött jelentkezési lap adattartalma alapján kap visszaigazolást arról, hogy személyes okmányain kívül (személyi igazolvány vagy útlevél, vezetői engedély, lakcímkártya) még mit vigyen magával a vizsgálatra.

Vizsgálatra történő jelentkezéssel kapcsolatos kérdések (PÁV I., II., III.)

Pályaalkalmassági vizsgálatra jelentkezhet:

Személyesen, ügyfélszolgálatunkon (1082 Budapest, Vajdahunyad utca 45.)

Személyesen jelentkezni kizárólag PÁV I.-II-III-as vizsgálatokra tud személyi igazolvány, vezetői engedély, lakcímkártya és amennyiben a vezetői engedélyében nem szerepel, papír alapú 2-es csoportú orvosi vélemény bemutatásával.

A fenti feltételek teljesülése esetén a jelentkezés folyamatát az ügyintéző végzi el. Amennyiben rendelkezik bankkártyával, a helyszínen tud fizetni és ezután időpontot foglal Önnek az ügyintéző.

Amennyiben nem rendelkezik bankkártyával:

  • az ügyintézőtől kapott azonosító kód megadásával banki átutalással rendezheti a díjat. Ebben az esetben három munkanap elteltével ismét fel kell keresnie az ügyfélszolgálatot, ahol az ügyintéző foglal Önnek időpontot VAGY
  • az ügyintézőtől kapott azonosító kód megadásával regisztráljon a https://kokeny.kavk.hu/nyilvanos/pavjelentkezes/create felületen, majd a díjfizetés elvégzése után foglaljon magának időpontot

Interneten keresztül a https://kokeny.kavk.hu/nyilvanos/pavjelentkezes/create e-kapun keresztül.

Interneten kizárólag PÁV I.-II.-III.  vizsgálatokra tud jelentkezni és díjfizetés után időpontot foglalni. 

PÁV IV-es vizsgálatra – amennyiben az ötödik sikertelen forgalmi vizsgáját követően kíván jelentkezni - a területileg illetékes KAV ügyfélszolgálaton tud jelentkezni. 
 A fentiektől eltérő esetekben kérjük, telefonon érdeklődjön!. 

PÁV I.-II.-III.  vizsgálatokra interneten IDE kattintva, az e-kapun keresztül lehet jelentkezni. A szükséges adatok megadása után a „küldés” gomb megnyomásával véglegesítse jelentkezését. Amennyiben nem adott meg email címet, a jelentkezési lapot mentse le magának! Ha megadta email címét, a jelentkezési lapot automatikusan megkapja emailben, nem szükséges letöltenie. A jelentkezési lap beküldése után szükséges regisztrálnia - ehhez szükség lehet a jelentkezési lap adataira - mert a díjfizetést és az ezt követő időpontfoglalást csak ezután kezdeményezheti.

A https://ekapu.kavk.hu/Beleptetes/PavBelepes e-kapun keresztül a jelentkezés, a regisztráció és a vizsgálat díjának megfizetése után lehet időpontot foglalni. Személyesen a Vizsgaközpont PÁV ügyfélszolgálatán (1082 Budapest, Vajdahunyad utca 45.) kaphat időpontot.

Személyesen jelentkezni kizárólag PÁV I.-II-III-as vizsgálatokra tud személyi igazolvány, vezetői engedély, lakcímkártya és amennyiben a vezetői engedélyében nem szerepel, papír alapú 2-es csoportú orvosi vélemény bemutatásával.

A fenti feltételek teljesülése esetén a jelentkezés folyamatát az ügyintéző végzi el. Amennyiben rendelkezik bankkártyával, a helyszínen tud fizetni és ezután időpontot foglal Önnek az ügyintéző.

Amennyiben nem rendelkezik bankkártyával:

  • az ügyintézőtől kapott azonosító kód megadásával banki átutalással – a közleménybe kell beírnia - rendezheti a díjat. Ebben az esetben három munkanap elteltével ismét fel kell keresnie az ügyfélszolgálatot, ahol az ügyintéző foglal Önnek időpontot VAGY
  • az ügyintézőtől kapott azonosító kód megadásával regisztráljon a https://kokeny.kavk.hu/nyilvanos/pavjelentkezes/create felületen, majd a díjfizetés elvégzése után foglaljon magának időpontot.

Legfeljebb akkor, ha a magasabb kategóriában kockázatos a megfelelés, ugyanakkor a vizsgált személy az alacsonyabb kategóriának is hasznát veheti (ha nem sikerül megszerezni a magasabbat).

Időpont lemondással, sikertelen és elmaradt vizsgálatokkal kapcsolatos kérdések

A vizsgálati időpont a kitűzött időpont előtt minimum 5 munkanappal díjmentesen lemondható, 5 munkanapon belüli lemondás esetén azonban a befizetett díj nem jár vissza!

Az időpontfoglalásánál fokozottan vegye figyelembe a fenti tájékoztatást!

Internetes regisztráció esetén a https://ekapu.kavk.hu/Beleptetes/PavBelepes e-kapun keresztül vagy személyesen, a Vizsgaközpont PÁV ügyfélszolgálatán (1082 Budapest, Vajdahunyad utca 45.).

Öt munkanapon belüli időpontfoglalás esetén az időpont lemondására és ezzel egyidejűleg új időpont foglalására nincs lehetőség. Új eljárást kell kezdeményeznie és újra végig kell mennie a teljes folyamaton (jelentkezés, regisztráció, díjfizetés, időpontfoglalás).

Amennyiben alapos indokkal nem tudott megjelenni a vizsgálaton (pl. betegség), a vizsgálati időponttól számított 8 napon belül írásban kérelmet és (pl.: orvosi) igazolást nyújthat be. Ezt követően, kérelmének pozitív (igazgatói) elbírálása esetén, díjfizetés nélkül foglalhat új időpontot, amelyről értesítést küld Önnek a Vizsgaközpont.

Ha saját hibájából nem jelenik meg a vizsgálaton, csak ismételt jelentkezés, regisztráció és díjfizetés után foglalhat új időpontot!

Ha Ön a vizsgálat időpontjában, annak helyszínén megjelenik, de a vizsgálat – nem az Ön hibájából – elmarad, akkor díjfizetés nélkül foglalhat új időpontot. 

Alkalmatlan minősítésű vizsgálattal, az adott PÁV kategória meglétéhez kötött gépjárművet nem vezetheti.

Amennyiben két éven belüli, ötszöri, sikertelen gyakorlati vizsgát követő PÁV IV. vizsgálata zárul alkalmatlan eredménnyel, nem jelentkezhet újabb gépjármű-vezetési gyakorlat vizsgára!

Nem. A vizsgálat csak arra a kategóriára terjed ki, amelyet az ügyfél megjelölt. Tehát, ha valaki PÁV II-es vizsgálatra jelentkezik, és az nem sikerül, nem kaphat eredményt PÁV III-as kategóriában!

Az elsőfokú pályaalkalmassági vélemény kézhezvételétől számított 15 napon belül kezdeményezheti a vélemény felülvizsgálatát. Amennyiben a 15 napos határidőn belül nem nyújt be felülvizsgálati kérelmet, az elsőfokú pályaalkalmassági véleményben foglaltak az irányadók.

Ebben az esetben, a sikertelen vizsgálati véleményen szereplő időkorlát letelte után jelentkezhet új vizsgálatra azonos, vagy magasabb kategóriában. Alacsonyabb kategóriában bármikor jelentkezhet!
 

A felülvizsgálati kérelmet a www.vizsgakozpont.hu honlapon elektronikus űrlap formájában nyújthatja be, a felülvizsgálati kérelmet indokolni kell!

Amennyiben az elektronikus űrlap kitöltésével egyidejűleg nem tud fizetni, kérjük, a felülvizsgálat díját a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett 11711003- 21463062-00000000 számú számlaszámára utalja el. Ebben az esetben az átutalási megbízás közlemény rovatába a felülvizsgálatra történő jelentkezéskor az elektronikus felüleleten kapott azonosítót írja be (J/FR-…../2024)

Amennyiben nem az elektronikus felületen intézi felülvizsgálati kérelmét, a pszichológustól kapott vagy a dokumentumtárból letöltött, kitöltött, indoklással ellátott, aláírt felülvizsgálati kérelmét benyújthatja személyesen vagy postai úton (e-mail-ben nem) a dokumentumtárból letölthető nyomtatványon a díjbefizetés igazolásával – a tranzakció jóváhagyásáról a banktól kapott visszaigazolás – együtt. Az átutalási megbízás közlemény rovatába a nevét és a sérelmezett pályaalkalmassági vélemény számát  írja be (H/……/2024)
Cím: 1082 Budapest, Vajdahunyad u. 45. vagy 1438. Budapest, Pf. 477.

A másodfokú bizottság, a rendelkezésre álló elsőfokú vizsgálati eredmények alapján hozza meg a másodfokú pályaalkalmassági véleményt. A másodfokú bizottság dönthet az elsőfokú pályaalkalmassági véleménnyel megegyezően, vagy megváltoztathatja azt, illetve –amennyiben szükséges újabb vizsgálat lefolytatása – értesíti a gépjárművezetőt (gépjárművezető jelöltet) az új vizsgálat időpontjáról. 

Az elveszett PÁV vélemény pótlása díjköteles, az eljárási díjak ITT találhatók.

Elveszett vélemény pótlásával kapcsolatos kérdések

A gépjárművezető kérelmére, a Vizsgaközpont nyilvántartása alapján az 1978. április 1-jét követően megszerzett PÁV minősítések eredményéről a hatályos 444/2017.(XII.27.) Kormányrendelet (Korm. rend.) alkalmassági kategóriáinak megfeleltetett igazolást állít ki.

Egyéb esetekben a hatályos Korm. rend. 10. § (2) bekezdése, valamint a 326/2011.(XII.28) Korm. rendelet 30.§ (2) bekezdései az irányadók.

Ezek szerint:
A pályaalkalmassági minősítés az alábbiakban felsorolt okiratok valamelyikével is igazolható:

  • I. pályaalkalmassági kategóriának felel meg
    • -> az 1970. január 1-je előtti „C” kategóriás vezetői engedély,
    • -> az 1969. július 1-je és 1978. március 31-e közötti dátummal kiadott gépjárműkezelői bizonyítvány,
  • III. pályaalkalmassági kategóriának felel meg az 1978. április 1-je utáni dátummal kiadott gépjárműkezelői bizonyítvány.

Személyesen (1082 Budapest, Vajdahunyad utca 45.), ügyfélfogadási időben lehetséges az ügyintézés.

Ebben az esetben az adatlap kitöltését az elektronikus felületen az ügyintéző végzi el. Amennyiben rendelkezik bankkártyával, a helyszínen tud fizetni és ezután véglegesíti kérelmét az ügyintéző.

Amennyiben nem rendelkezik bankkártyával:

  • az ügyintézőtől kapott azonosító kód megadásával – a közleménybe kell beírnia - banki átutalással rendezheti a díjat. Ebben az esetben három munkanap elteltével ismét fel kell keresnie az ügyfélszolgálatot, ahol az ügyintéző foglal véglegesíti kérelmét VAGY
  • az ügyintézőtől kapott azonosító kód megadásával regisztráljon a https://kokeny.kavk.hu/nyilvanos/pavjelentkezes/create felületen, majd a díjfizetés elvégzése után válik véglegessé kérelme.

Az elveszett PÁV vélemény pótlása díjköteles, az eljárási díjak ITT találhatók.

Pénzügyekkel kapcsolatos kérdések

Az elsőfokú pályaalkalmassági vizsgálat díja - kategóriánként - ITT található.

A pályaalkalmassági vizsgálat díját a jelentkezés és regisztráció után kell befizetni.

Ezt a következő módokon teheti meg:

  • internetes bankkártyás fizetés az elektronikus ügyintézés keretében,
  • átutalás a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett 11711003- 21463062-00000000 számú számlaszámára; az átutalási megbízás közlemény rovatában feltétlenül tüntesse fel az elektronikus ügyintézési felületen kitöltött jelentkezési lapon található vagy személyes ügyintézés esetén az ügyintézőtől kapott ügy azonosítót,
  • bankkártyás fizetéssel a személyes ügyintézés keretében.

A felülvizsgálati kérelem díja kategóriánként fizetendő meg, a díjak ITT találhatók.

A felülvizsgálat díját a felülvizsgálati igény benyújtásával egyidejűleg  kell befizetni.

Ezt a következő módokon teheti meg:

  • internetes bankkártyás fizetés az elektronikus ügyintézés keretében,
  • átutalás a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett 11711003- 21463062-00000000 számú számlaszámára; az átutalási megbízás közlemény rovatában feltétlenül tüntesse fel az elektronikus ügyintézési felületen kitöltött jelentkezési lapon található vagy személyes ügyintézés esetén az ügyintézőtől kapott ügy azonosítót,
  • bankkártyás fizetéssel a személyes ügyintézés keretében,
  • készpénzátutalási megbízásos (sárga csekkes) fizetés a személyes ügyintézés keretében kapott csekk felhasználásával.

A pályaalkalmassági minősítésről szóló igazolás díja ITT található.

A vélemény pótlásának díját az igazolásra vonatkozó igény benyújtása után kell befizetni.

Ezt a következő módokon teheti meg:

  • internetes bankkártyás fizetés az elektronikus ügyintézés keretében,
  • átutalás a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett 11711003- 21463062-00000000 számú számlaszámára; az átutalási megbízás közlemény rovatában feltétlenül tüntesse fel az elektronikus ügyintézési felületen kitöltött jelentkezési lapon található vagy személyes ügyintézés esetén az ügyintézőtől kapott ügy azonosítót,
  • bankkártyás fizetéssel a személyes ügyintézés keretében.

A KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OTP Banknál vezetett számlájának száma: 11711003- 21463062-00000000

IBAN: HU6811711003 21463062 00000000

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Sikeres bankkártyás fizetés után a további ügyintézés (vizsgálati időpont foglalása, felülvizsgálat lefolytatása, igazolás pótlása) azonnal megkezdődhet.

Banki átutalás esetén maximum 2 napon belül megtörténik a beérkezett összeg feldolgozása.

Amennyiben Ön a jelentkezéskor megadott távszámla nyomtatási e-mail címet, a számla nyomtatásához szükséges internetes linket e-mailben kapja meg. Ellenkező esetben a vizsgálat napján kinyomtatott számla kerül átadásra.

Számlát az ügyfél saját nevére, illetve az általa megadott költségviselő cég, magánszemély, vállalkozás nevére állít ki a Vizsgaközpont.

Jelentkezés és regisztráció után az elektronikus ügyintézési felületen a „Pénzügyek/Befizetések” menüpontban láthatók a beérkezett befizetések és azok felhasználása.

Túlfizetés esetén a visszafizetést írásban a pavig@kavk.hu email címen lehet igényelni a pontos adatok megadásával:

  • név,
  • születési hely,
  • idő,
  • ügyazonosító,
  • számlaszám/alapesetben a visszautalás arra a számlaszámra történik, ahonnan a befizetés érkezett.

Elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos kérdések

https://ekapu.kavk.hu e-kapu felületén indítható jelentkezés a vizsgálatra, illetve kezdeményezhető a sikertelen vizsgálati eredmény felülvizsgálata és kérhető az elveszett PÁV igazolás pótlása.

A fenti igénylések beküldését követően a jelentkezési, illetve igénylőlapokon kapott ügy azonosítóval lehet további elektronikus ügyintézésre regisztrálni. Ennek keretében lehetőség van a vizsgálati, illetve eljárási díjak kiegyenlítésére, a pénzügyek (befizetések beérkezése, befizetett összegek felhasználása, túlfizetések, felhasználható/felhasználatlan összegek, számlák) nyomon követésére és a vizsgálati időpont foglalására (a vizsgálati díj kiegyenlítését és az ügyintézői jóváhagyást követően).

Igen, a jelentkezési, illetve igénylőlapok összeállítását és beküldését, majd a beküldött lapon szereplő ügy azonosítóval elvégzett regisztrációt követően SimplePay felületen tudja befizetni a mindenkori pontos összeget.